Fundamentum
Az emberi jogok folyóirata.
Menüpontok

2017/1-2 – Információs jogok

Tanulmány

Nagy Krisztina: Véleménynyilvánítás szabadsága, nyilvánosság, tudatos médiahasználat: a médiaműveltség alapjogi összefüggései

„A nyilvánosság struktúrájának átalakulása felveti a médiapluralizmus biztosítását célzó állami szerepvállalás és szabályozási eszközrendszer újragondolását. Az eddigi, a médiakínálat sokszínűségére koncentráló megközelítés kiegészítésre szorul, mivel a kommunikációs környezetben rejlő demokratikus funkciók megvalósulásának egyre inkább feltételévé válik az emberek médiaműveltségének megfelelő szintje. A tájékozódáshoz való jog gyakorlása, a nyilvánosság demokratikus működése a mai médiakörnyezetben egy sokkal felkészültebb, tudatosabb polgárt feltételez, azaz a médiaműveltség fejlesztése a demokratikus nyilvánosság, a részvétel kultúrájának eszközeként jelenik meg.” (Nagy Krisztina)

Ződi Zsolt: Privacy és a Big Data

„Nekem azonban az a – szigorú bizonyítékokkal egyelőre még alá nem támasztható – véleményem, hogy a Big Data által felvetett problémák (a régiek új köntösben és az újak is) új jogi, illetve értelmezési keretet követelnek: így talán például magának az »adatvédelemnek« az újragondolását, továbbá közelítést az amerikai »privacy« fogalom felé, amely szerint nem a személyes adat a lényeg, hanem a magánszemély autonómiájának, magánélete szabadságának, döntései szuverenitásának, beavatkozástól, manipulálástól való mentességének a kérdése.” (Ződi Zsolt)

Fórum

Antal Attila: Létezhet-e transznacionális alkotmányos identitás transznacionális politikai szubjektum nélkül?

Fórum az alkotmányos identitásról
Antal Attila írása amellett érvel, hogy létezhet a populizmusnak egy olyan felfogása is, amely a nacionalista jobboldali populizmussal szemben hozzájárulhat az európai identitás kiépítéséhez.

Majtényi Balázs: Alkotmányos értékek játszmája

Fórum az alkotmányos identitásról
Majtényi Balázs írása az államok nemzeti identitása és politikai rendszerei változásának az értelmezéséhez vázol fel egy olyan elméleti keretet, amely a megosztó és a befogadó alkotmányos értékek viszonyát egy zéróösszegű játszmaként írja le.

Kőhalmi Barbara, Nagy-Nádasdi Anita Rozália: Kimentés helyett kibúvás: nemzeti identitás és szolidaritás a relokációs határozat tükrében

Fórum az alkotmányos identitásról
Nagy-Nádasdi Anita Rozália és Kőhalmi Barbara írása arra keresi a választ, hogy az Európai Tanács relokációs határozata végrehajtásának megtagadása kapcsán indított kötelezettségszegési eljárásban Magyarország hivatkozhat-e a nemzeti identitásra vonatkozó klauzulára mint jogalapra.

Dokumentum és kommentár

Gálik Mihály, Polyák Gábor: Az RTL–CDM összefonódási kérelem elutasítása

„A Médiatanács indoklása annak a hallatlanul komplex, bonyolult kérdésnek a mérlegelésekor, hogy vajon az M-RTL és a CDM összefonódásának eredményeként sérül-e a közönség sokszínű tájékozódáshoz való joga, [...] nagyon gyorsan arra az álláspontra helyezkedik, hogy igen: sérül. Nem zavartatja magát sem a szakirodalomban tárgyalt dilemmáktól, sem azoktól a példáktól, amelyeket más országok szabályozó hatóságainak eljárásai kínálnak fel.” (Gálik Mihály – Polyák Gábor)

Döntés után

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteiből

A rovat első felében az Emberi Jogok Európai Bíróságának legutóbbi fontos döntéseit foglaljuk össze.

Az Egyezmény 3. és 5. cikke: Kínzás, embertelen bánásmód tilalma, ill. szabadsághoz és biztonsághoz való jog
Ilias és Ahmed Magyarország elleni ügye (Összefoglalta: Szabó Attila)

Az Egyezmény 10. cikke: A véleménynyilvánítás szabadsága
Novikova és mások Oroszország elleni ügye
Magyar Helsinki Bizottság Magyarország elleni ügye
Szanyi Magyarország elleni ügye               (Összefoglalta: Kóczián Sándor)

Szabó Attila, Nagy-Nádasdi Anita Rozália: Az Emberi Jogok Európai Bírósága migrációs őrizetre vonatkozó joggyakorlatának elemzése a magyar joggyakorlat tükrében

Rovatunkban ezúttal egy rendhagyó összefoglaló gyűjteményt is közlünk. Nagy-Nádasdi Anita Rozália és Szabó Attila írásukban az Emberi Jogok Európai Bíróságának Migrants in Detention című kiadványa nyomán azt vizsgálják, hogy a Bíróság migrációs őrizetre vonatkozó joggyakorlatának fényében milyen emberi jogi jogsértés veszélyét rejti magában a menekültügyi és az idegenrendészeti őrizet hatályos magyar szabályozása.

Abstracts

English Abstracts

ESSAYS
The study of Krisztina Nagy argues that in the present information and media environment only an increased role of the state can guarantee the rights of the child, the right to education and the freedom of expression. Focusing primarily on the latter, the author concludes that media pluralism requires not only diversity of sources and diversity of content, but also the diversity of exposure or use. Competencies to access information, critical thinking and the need to be informed from multiple sources are preconditions of media pluralism. This, from a fundamental rights’ perspective, legitimates the state’s active role in the development of media literacy.
The study of Zsolt Ződi investigates the different aspects of the Big Data phenomenon from a fundamental rights perspective, focusing primarily on the protection of personal data. The author discusses the definition of the Big Data phenomenon in depth before identifying and analyzing eight areas where this phenomenon gives rise to serious challenges to the human rights regime: overproduction of data, the lack of clarity of the regulation, profiling, automated decision-making, re-identification, discriminative practices, automated prediction and nudging. Finally, the article ends with the critical analysis of the relevant EU legislation. 

FORUM
Antal Attila argues that there could and should be a type of populism that can contribute to strengthening the European identity against nationalist right-wing populism.
Balázs Majtényi focuses on the relationship between constitution and society, namely how the popular perception of identity and values can impact on constitutional democracy and its institutions, and how the reformulation of national identities can endanger the European project and constitutional democracy itself.
Anita Rozália Nagy-Nádasdi and Barbara Kőhalmi assess the question whether in the infringement procedure started because of Hungary’s non-compliance with the European Council’s relocation plan, the country can successfully excuse itself by reference to its constitutional identity.

DOCUMENTS AND COMMENTARIES
Mihály Gálik and Gábor Polyák critically analyze a recent decision of the National Media and Infocommunications Authority to block a media merger, contrasting it to earlier decisions and to practice in other countries.

AFTER DECISION
In this column some of the recent decisions of the European Court of Human Rights are summarized.
Anita Rozália Nagy-Nádasdi and Attila Szabó analyze the practice of the Hungarian authorities concerning the detention of migrants and asylum seekers in the light of the relevant ECHR case law.

A teljes szám letöltése egyben

Belív

INFORMÁCIÓS JOGOK
Nagy Krisztina és Ződi Zsolt
tanulmányai • Fórum az alkotmányos
identitásról • Gálik Mihály
és Polyák Gábor a Médiatanácsról •
A migrációs őrizet
és a strasbourgi gyakorlat